
Ismét Spanyolországban jártam. Ennek az útnak ezúttal 3 célja volt.
Az 1. cél: megismerni új helyeket, a 2. cél: eldönteni, hogy hol alakítsam ki az Új Életemet, a 3. cél: előrelépni üzletileg.
A 2 fő úticél most Marbella és Mallorca voltak.
Mallorcán már éltem néhány évet, most tudni akartam, milyen érzéseket kapok, amikor visszatérek.
Ezért az 1. úticél Marbella volt. Puerto Banus-hoz közel, a BlueBay Banus Hotelben szálltam meg.
Ez a hotel gyönyörű környezetben van, udvarias, barátságos a személyzet, rend és tisztaság mindenhol. Mediterrán hangulat, pezsgés, mégis a nyugalom és a béke “szigete”. Ha teheted, feltétlenül szállj meg itt 1x az életed során. 🙂 (Itt foglaltam)
Érkezésem másnapján találkoztam egy ingatlanos hölggyel, akivel megnéztünk néhány magas színvonalú apartmant s az egyik helyen megtaláltam azt a pontot, ahol megkaptam a “wow” érzést 🙂 – “Igen, ez az a hely, amit el tudok képzelni az Új otthonom helyszíneként.” – A lányomra, a barátaimra gondoltam: “Milyen jó lesz majd itt együtt tölteni pár napot, hetet”. – Megtelt a szívem a hála érzésével, és nagyon motivált lettem.
SPANYOLORSZÁG
Szeretem ezt az országot… – a hangulatát, a kultúráját, a pezsgést, a vidámságot és a napfényt 🙂
Jártam Puerto Banus-on, ami egy kikötő városka. Elmentem a régi Marbellára, a belvárosba, Esteponában is körülnéztem egy kicsit… – van bőségesen látnivaló 🙂
Gyorsan elszaladt az idő, repültem tovább Mallorcára. Malagára, a reptérre busszal mentem, Malagán volt 1 szabad órám, ami alatt éppen be tudtam menni a belvárosba egy kicsit, majd vissza a reptérre.
Amikor Mallorca fölé ért a repülőgép, már sötét volt, megjelentek a mallorcai fények, elérzékenyültem… 3 évvel ezelőtt, amikor elhagytam ezt a kis szigetet, darabokban volt a szívem és a lelkem, és azt gondoltam, soha nem fogok tudni visszajönni ide… Olyan mély, övön aluli ütést kaptam akkor, ami alapjaiban rengette meg a hitemet a barátságban… (Erről, a készülő könyvemben írok)
“Most újra itt vagyok” – jó volt ez az érzés. Nagyon jó 🙂
A repülőtéren már otthonosan mozogtam, a busszal könnyedén jutottam el a szállásra. Az alatt a 3 nap alatt, amit ott töltöttem, el tudtam intézni, ami fontos volt a számomra, tudtam találkozni azokkal az emberekkel, akik akartak velem találkozni, és szakítottam időt a teljes lazulásra is.
Kellemes érzésekkel repültem el s tértem vissza Angliába.
A jövőkép, a vízió megerősödött, és végre, élvezni tudom a jelent 🙂
SPANYOLORSZÁG szeretlek, találkozunk még 🙂
Most már csak 3 fontos dolgot kell magasabb szintre emelnem az idei évben 🙂
Néhány képet feltöltök ide…
Ha több képet szeretnél látni, keress Instagramon ITT







